Barion Pixel

A megbízható oldalak ismérve, hogy cookie-kat használnak, így mi is. Az "elfogadom" gombbal jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.

"Az Év Webshopja 2023" verseny végső döntőjéig jutottunk

"Az Év Webshopja 2023" verseny végső döntőjéig jutottunk

 Hatalmas megtiszteltetés érte a webnumizmatika.hu csapatát hiszen a 2023-as év webshopja versenyén a végső döntőbe, a közel ezer indulóból a legjobb 30 webáruház közé válogatott bennünket a szakmai zsűri, és részt vehettünk a díjátadó előtti egész napos konferencián is. A Lurdy-ház nagytermében megrendezett esemény 800 érdeklődő előtt zajlott.

Az Év Webshopja versenyt immár hetedik alkalommal hirdették meg, amelyre a vállalkozás méretétől és a termékköröktől függetlenül lehetett jelentkezni. A megmérettetésre első alkalommal vállalkoztunk, idén már több mint ezer webáruház mellett.

A hazai webshopok egyik legrangosabb díjazásán tisztán szakmai szempontokat vettek figyelembe, vagyis a versenyzők termékköre, népszerűsége, ismertsége nem számított. Éppen ezért borzasztó nehéz dolga volt idén a zsűrinek, mert a három fordulós előzsűrizés alatt az ezernél is több webáruház közül a top 60 áruházban már nagyon nagy a verseny.  

"Az olyan szereplők, mint az Answear, az About You, a MediaMarkt, vagy a Rossmann, hatalmas összegeket tudnak költeni a fejlesztésekre, de a zsűri, éppen ezért is objektíven próbált értékelni, függetlenül egy brand nagyságától." - mondta el Berta Gergely a Maximum Business ügynökség vezetője és a konferencia lebonyolítója a kosarertek.hu kérdésére.

Az értékelés szempontjai a következők voltak:

  • felhasználóbarát kezelhetőség,
  • ötletesség, innováció,
  • különleges marketing- és sales megoldások,
  • praktikusság, átláthatóság,
  • különleges ügyfélkezelési megoldások, kommunikáció,
  • exkluzív szolgáltatások,
  • különleges logisztikai megoldások,
  • webergonómia,
  • dizájn, grafikai megoldások,
  • kosárérték-növelési technikák.

A  zsűri ezen kritériumok alapján, három fordulón át tesztelte a webáruházakat, míg végül mindössze a legjobb harminc maradt. A webnumizmatika.hu így jutott el a végső döntőig, és vehettünk részt személyesen a díjátadó eseményen. 

Az idei verseny szakmai zsűritagjai voltak: Ballai Máté (Bács-Kiskun Vármegyei IKT-tanácsadó), Biros Levente (onlinemarkaboltok.hu tulajdonosa), Csereklei Zoltán (pelenka.hu ügyvezetője), Dudás László (Zepter magyarországi ügyvezetője), Kováts Dániel, (eMAG Marketplace Chief Commercial Officere) Kulcsár István Róbert, (a Shoprenter társalapító-tulajdonosa), Naszádos Márk (a Foxpost marketingvezetője), Rédey Iván (a Shoptet magyarországi vezetője), Szeles Balázs (a Blacktip Informatika tulajdonosa és a Webshop Mentor alapítója).

A díjátadó konferansziéja Jakupcsek Gabriella volt.

 

 
 

Hatalmas megtiszteltetés számunkra az óriások közt lenni 

  Alig több mint fél éve határoztuk el, hogy újragondoljuk a numizmatikai termékeink értékesítési csatornáit, és a különböző online piacterek (jófogás, vatera, facebook marketplace) mellett a saját webáruházunk megjelenésére és tartalmára összpontosítunk többet. A régi webshopunkat teljesen lecseréltük, és a domainnévtől kezdve, a logo-n át a webáruház új arculatáig mindent megváltoztattunk, felhasználóbaráttá tettünk. Mindent magunk találtunk ki a grafikai elemektől a termék leírásokon át a SEO ig, külső tanácsadó vagy ügynökség bevonása nélkül! 

  A kinézet mellett új és kényelmesebb funkciókat integráltunk a webáruházunkba, mint például a fizetési és szállítási lehetőségek bővítése, valamint a termékek körét és a raktárkészletet is elkezdtük szélesíteni. A megújulás folyamata még nem fejeződött be, sőt voltaképpen ez egy folyamatos munka, de az, hogy a végső döntőbe lehettünk egy szűk réteget érintő termékkel, az a numizmatikának - mint iparágnak - is siker, nekünk pedig remek szakmai visszajelzés, hogy jó úton járunk.

 Ezúton is köszönjük, hogy eddigi munkánkat a szakmai zsűri olyan szinten értékelte, hogy a legvégső fordulóig juthattunk, és részt vehettünk a díjátadón. Valamint azt, hogy a Webshop Konferencián értékes információkat kaphattunk, mely tudáshalmazt a jövőben a webáruházunk további fejlődésére fordíthatunk. 

A díjátadó zsűrije köszönti a döntős webáruházakat
A díjátadó zsűrije köszönti a döntős webáruházakat 2023 október 18-án a Lurdy Konferencia és Rendezvényközpontban

 

Idén is kiegészült a verseny a tavaly elsőként megrendezett konferenciával és kiállítással

Ördög Nóra - A konferencia egyik előadója voltA Webshop Konferencia 2023 kicsit kilóg a klasszikus szakmai alapon szervezett konferenciák közül. A leginkább azért, mert nem csak iparági körökben ismert, de – üzleti oldalról kevésbé ismert arcát megmutató – médiahíresség is tartott előadást a szakmai nap során rajta. Ördög Nóra elsősorban arra vállalkozott, hogy elmeséli: hogyan menedzseli ő az online üzleti vállalkozását.

Emellett a HELL, a Meta, a Google, az eMAG, a Billingo és a Foxpost is vállalta az előadói szerepet, de más „fellépőktől” is  leginkább azt kérte a fórumot szervező Maximum Business Web és Marketing Ügynökség, hogy a konferencia vendégei számára mutassák meg kendőzetlenül, hogy milyen valójában egy eredményes, hatékony, trendkövető vállalkozás webes jelenléte 2023-ban.

„A konferenciára érkezők válaszokat kaphattak a webáruházakkal kapcsolatos aktuális kérdésekre. Megmutatták nekünk a legújabb trendeket, eszközöket és irányokat, melyekkel hatékonyabb, és eredményesebb lehet egy webáruház nem csak vezetői, hanem vásárlói szempontból is.