A ritkaság relatív
A ritkaság a régi pénzek gyakoriságára utaló egyedi tulajdonság, mely numizmatikai körökben a hozzáférhetőséget hivatott jellemezni. Önmagában a kibocsátott darabszám nem nyújt kellő információt arról, hogy egy érme ritka vagy sem. A ritkaság egy relatív fogalom. Mihez képest sok vagy kevés az adott mennyiség? Nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy mekkora a kereslet és a kínálat. Nem elég tudni, hogy mennyit adtak ki egy típusból, ha nem tudjuk, hogy bevonásakor mennyit semmisítettek meg belőle és mennyi maradt a lakosságnál?
Az sem mindegy, hogy 300 000 db érmét az amerikai, vagy a magyar piacra adtak ki. Nem mellékes szempont, hogy tavaly, vagy 200 éve került kibocsátásra egy típus? Sokat számít az is, hogy csak a hozzáértő gyűjtők számára kívánatos, vagy széles körben ismert és az átlagember számára is vonzó darabról van szó. A potenciális kereslet ugyanis óriási különbségeket mutathat eme eltérő esetekben.
Kik vásárolják az adott érme típust?
Amerikában a becslések szerint kb 375 000 ember gyűjt régi pénzeket. Ez a teljes lakosság 0,1%-át teszi ki. Magyarországon szintén ehhez hasonló aránnyal lehet számolni. A legnagyobb régi pénzekkel foglalkozó Facebook csoport jelenleg 7 000 körüli taglétszámmal bír, míg a legnépszerűbb numizmatikai boltok 15 000 követőt tartanak számon. A tényleges gyűjtők száma valahol a kettő között lehet félúton. Ez kb 10 000 gyűjtőt jelent. 10 milliós országunkban a 10 000 fő éppúgy 0,1 %, tehát ugyanarra az eredményre jutunk, mint az amerikai példánál.
A relatív ritkaság kiszámítására kétféle módszert alkalmazhatunk:
- A kibocsátott darabszámot elosztjuk a gyűjtők számával
- A kibocsátott darabszámot elosztjuk a teljes népesség számával
Hogy mikor melyik számítást használjuk az attól függ, hogy a keresletet melyik csoport generálja. A gyűjtők köre, vagy a széles vásárló közönség. Utóbbira nagyon jó példa az MNB által kibocsátott 50 ft-os emlékérmék, vagy az Unió tagállamaiban vert 2 Euro-s esete, ahol jól láthatóan sokkal nagyobb forgalom zajlik, mint azt a gyűjtői létszám indokolná.
Hol történik a kibocsátás?
Mikor történt a kibocsátás?
Az elérhető mennyiséget a kibocsátás, (és a bevonás!) ideje is meghatározza. Könnyen belátható, hogy a 200 évvel ezelőtti forgalmi pénzek eredeti mennyiségének nagy részét bevonták, megsemmisítésre kerültek és a megőrzött példányok közül is időközben sok elveszett, vagy tönkrement.. A legtöbb esetben az idősebb darabok többnyire ritkábbak, miközben a kortárs fizetőeszközök a tartásfokok széles skáláján nagy mennyiségben elérhetőek. A kor tehát szintén ritkaságot meghatározó tényező. Mondhatni, az idő a ritkaság barátja.
Egy érme, bankjegy bevonásának aránya kb 75-95%. Vagyis ezt azt jelenti, hogy 5-25 %-a a teljes kibocsátásnak soha nem kerül vissza megsemmisítésre, hanem ott marad a fiókok mélyén. Minél nagyobb névértékkel és vásárlóerővel bír egy pénz a bevonásakor, annál kisebb arányban maradnak meg a beváltatlan példányok a lakosság kezében. Ennek bizonyításaként íme 3 grafikon az MNB 2017-es éves jelentéséből, ahol a tavaly bevont 2000, 5000, és 20000 forintos bankjegyek cseréjének alakulását láthatjuk.
