A jó a rossz és a csúf. – Avagy a gyűjtő, a kereskedő, és a befektető. A vásárlás motivációja.
Az érmepiacon sokféle vásárlóval és eladóval találkozik az ember. Fontos, hogy elkülönítsük a beszerzés különféle motivációit. Más dolog számít egy gyűjtőnek, más egy kereskedőnek és megint más egy befektetőnek. Gyűjtő, kereskedő, befektető. Ez az a három csoport, amelyek közül valamelyikbe biztosan bele tartozik az, aki régi pénzt vásárol vagy elad.
Te hová tartozol?
Természetesen senki nem skatulyázható be vegytisztán, kizárólag egyetlen csoportba. A három kategória eltérő arányú keveréke jellemez minden embert. Saját magamról talán elmondhatom, hogy kb 10%-ban vagyok gyűjtő, 60%-ban kereskedő és 30%-ban befektető. A címben szereplő hasonlatot a gyűjtők szemszögéből írtam, némi iróniával. Sokszor érzem azt, hogy meglátásuk szerint az érme kereskedő csak egy szükséges rossz, mert bár megvehető nála az áhított darab, de drágán, ha pedig eladni szeretnénk neki, sosem fizetik meg a fair árat. A befektető pedig a csúf spekuláns, aki az árak emelkedését kihasználva akar profithoz jutni. Pénzt keresni a régi pénzeken számukra felér egy szentségtöréssel. Szélsőséges numizmatikai csoportokon belül már az is tilos, ha valaki kiejti a száján a megvenném, vagy eladnám szavakat. Ha ismerjük a numizmatikának a gyűjtők számára fontos oldalát, akkor valahol érthető ez a vélemény, de azt is tegyük hozzá, hogy pénzügyi motiváció nélkül a régi pénzek gyűjtése egy költséges hobbi. Nem csak a megvásárlásuk igényel jelentős anyagi fedezetet, hanem a tárolásuk, őrzésük is pénzbe kerül. Továbbá számtalan példa található arra is, hogy egy érme vagy bankjegy reál értéke idővel nemhogy tartja az árát, hanem inkább csökken. Amiben a három csoport viszont mindenképp megegyezik, hogy a numizmatikával való foglalatosságuk a sikerélmény forrása számukra.
A különféle motivációkat a fő kérdések mentén érdemes vizsgálni: Ki, mit, miért, mennyiért és mikor vesz meg? Ezeket a kérdéseket a 3 csoport tagjai 3 különféle módon válaszolják meg. A vegyük hát szemügyre őket sorban a jellemzőik szerint.
A gyűjtő
Amikor az ember elkezd régi pénzekkel foglalkozni, eleinte még nincs kialakult szisztémája, hogy milyen téma szerint gyűjtsön. A numizmatika gazdag világa azonban hamar rávezet mindenkit arra, hogy kijelöljön magának egy elérhető és meghódítható területet. Szerencsére minden pénztárcához lehet találni olyan témát, ami amellett, hogy reálisan kigyűjthető, valamennyi kihívást is jelent. Nem létezik olyan teljes sorozat, amit rögtön meg lehetne venni egyszerre. A gyűjtés türelmet, önuralmat igénylő tevékenység. Nem lehet összecsapni. Két példány beszerzése között marad idő tanulmányozni a témát, a történelmi hátteret és a már megvásárolt darabokat. Ha valakinek eltökélt szándéka, hogy birtokba szeretne venni egy érmét vagy bankjegyet, annak gyakorlatilag csak a pénztárcája szabhat gátat. Ennek a másik két csoport tagjai nagyon örülnek, hiszen jó áron adhatják el áruikat. A gyűjtő tehát ezen a ponton pénzügyileg kiszolgáltatott helyzetbe kerül. Valljuk be őszintén, a gyűjtőszenvedély egy szenvedély, aminek létezik káros mértéke is. Fontos különbség tehát, hogy a gyűjtő célja a gyűjtemény gyarapítása, míg a kereskedő és a befektető a vagyon gyarapításában foglalatoskodik. Ez generálja sok esetben a konfliktust a csoport tagjai között. A gyűjtemény idővel folyamatosan épül és amikor teljessé válik, egy új területet kell találni, hogy a gyűjtői sikerélmény továbbra is fenntartható legyen.
A három csoport tagjai közül a gyűjtők legfontosabb erénye, hogy az érmék ismerete, tisztelete az ő esetükben van a legmagasabb szinten. A történelmi háttér, a különféle változatok, a technológiai eljárások ismerete a kisujjukban vannak. Az értékelés szempontjából többnyire képben vannak, de gyakran előfordulhat olyan eset, amikor pénzügyi ismeretek hiánya miatt a numizmatikai tudományok nem adnak kellő kapaszkodót egy tétel helyes árazásához. Sokszor jellemző, hogy egy eladó tételt a hozzá való ragaszkodás miatt jelentősen túlbecsülnek. Egy másik jellembeli gyengeségük a dicsekedésre és irigységre való hajlam. Hisz mit ér egy páratlan gyűjtemény, ha senki sem látja? Laikus rokonoktól nem igazán lehet hiteles elismerést begyűjteni. Az igazi trófeát az jelenti, amikor egy másik gyűjtő álla esik le a kollekció láttán.
A kereskedő
A kereskedés motivációs ereje egész egyszerűen a megélhetést biztosító haszon reményében működik. Ezen nincs mit szépíteni, már, ha egyáltalán csúnya dologról van szó. Rövid táv alatt az egy éven belüli időtartamot kell érteni. Ennek a haszonnak a mértéke kb 10-30% között mozog. Van úgy néha, hogy a készletben beragad egy-egy termék. Ekkor a kereskedési célból vásárolt darab hosszú távú befektetéssé változik. Ettől nem kell megijedni. Idővel minden portéka gazdára talál, hiszen a numizmatikai termékek stabilan növelik az árukat évről évre. Előbb utóbb a piac is elismeri azt az árat, amit kifizettünk. Persze előfordulhat, hogy nagyon túlárazottan vettünk meg valamit. Ekkor sokat kell várni, hogy visszakapjuk a pénzünk. Ha nem akarjuk ezt, megfontolhatjuk az ár alatti értékesítést. A kereskedő, tehát mint szükséges rossz van jelen. Olyan tevékenységet folytató személy, aki mikor eladó, mindig drágábban adja a régi pénzeket, mint amennyit érnek, és soha nem adja meg a reális árat akkor, amikor vesz. Rendelkezik viszont folyamatos készlettel. Esetenként azonnal be tudjuk szerezni tőle a kívánt darabot, hiszen olyan termékeket tart a választékában, amelyekre van kereslet. Többnyire szakértő emberről beszélhetünk, aki pontos információkat tud adni az érmékkel, bankjegyekkel kapcsolatban és az eredetiség is nagy százalékban garantált. Ha nincs készleten, többnyire képes beszerezni olyan darabokat, melyek hiányoznak gyűjteményünkből. Térben és időben ők azok, akik összekapcsolják a vevőket és eladókat. Mindezekért cserébe kereset üti a markukat. Bocsássuk hát meg ezt nekik!
A Befektető
A régi pénz valódi befektetés. Befektetés alatt azt kell érteni, hogy valami olyasmit vásárolunk a pénzünkön, amitől azt várjuk, hogy közepes vagy hosszabb időtartam után, reál értékben drágábban tudunk megválni. Nem számít, hogy UNC vagy VG tartásfokú a darab, ritka vagy sem, vagy az, hogy olcsó, netalán drága az aktuális ár. A lényeg csakis a növekedési potenciál mértéke. Számtalan esetet tudnék sorolni, amikor a csilli-villi méregdrága érmék arányában kisebb százalékban növelték az árukat, mint az olcsó, esetenként kopottabb példányok.
Hasonlóan a kereskedőhöz tehát itt is a profit szerzés a fő cél. A különbség az időtartam és az elérhető hozam között van. A középtáv általában 1-3 évet, a hosszútáv pedig 3-20 vagy akár több évet is jelenthet. Ki lehet mondani, hogy nagyobb időtávon a numizmatikai termékektől átlagosan, évi 8%-os növekedés várható. Ezt persze az infláció valamennyire erodálni tudja. Közép távon viszont nem ritka a 2-4-szeres árnövekedés. Ennek az az oka, hogy mint minden piac, ez is hajlamos a túlzott kilengésekre. Amikor a tömeghatás miatt egy régi pénz hirtelen nagyon népszerű lesz, akkor a megnövekedett kereslet drágulást okoz. Miután lecseng a rally, az ár kicsit visszább ereszkedik, majd hosszabb ideig megnyugszik egy ponton, amíg a teljes piac utol nem éri arányában a korábbi állapotot. Aki érmékbe, papírpénzekbe akar befektetni, annak ki kell tudnia szimatolni, hogy mi lesz a következő időszak nagy kedvence. Azt is figyelnie kell, hogy jelen pillanatban mik mennek nagyon. Hazánkban szerencsére a befektetési célú vásárlás még nem ölt olyan mértéket, mint az Egyesült Államokban. Ott ugyanis egy korábbi, túlságosan is erőteljes felfutást követően a tavalyi év közepéig 3 éve folyamatos árcsökkenést lehetett tapasztalni és még a 10 éves időtartam sem volt feltétlenül nyereséges. Éppen ezért viszont lehet, hogy jó befektetés mostanában a ritkább, de megfizethető árkategóriájú amerikai érméket vásárolni.
Akármi is legyen a vásárlásunk motivációja, egy dolog biztos. Numizmatikával foglalkozni garantált sikerélményt jelent!